Inferno

3.



A busz megáll, mi pedig nyújtózkodunk. Olyan kettő-három órát utazhattunk.
Lassan mindenki leszállingózik, de mi egy idős hölgy mögött ragadtunk. Az ablakon keresztül látom a várost. Zöldellő fák, egyenruhás gyerekek. Az előző helyen csak a narkósok voltak mindenhol. Rózsa a kis virágtartókban, édesség bolt, utcai zenészek...mi kell még?
Kim feltartja a fejét, és beleszagol a beáramló friss levegőbe. Látszik, hogy ideges, szeretne már a csokoládé boltban válogatni. Még azt hozzá teszem, Kimben a tolerancia nulla
. Emlékszem egyszer kisfiú az utcán előtte úgy ordított, hogy majd beszakadt a dobhártyánk. Szegény kisfiút, Kim elég erősen elküldte az anyukájába. De most nem tett semmit, csak a szemöldökét ráncolta, talán nem akarta elrontani a pillanat varázsát.
Nagy nehezen a néni lebotorkál, mi pedig lefekszünk a fűbe. Az ég felé emelem a kezeim és nevetek. Elég rég nevettem már.
-Emlékszel arra mikor egyszer kisunnyogtunk a suliból és elmentünk a játszótérre?-kérdezi Kim.A haja most a földön szétterül, zöld szemeire rá világít a nap. -Az milyen jó volt! Senki nem volt ott, akkor éreztem utoljára olyat mint most.Érzem, hogy mi ragyogunk a legfényesebben!-A mellkasa nagyra emelkedik majd a száján keresztül kifújja a levegőt.
-Emlékszek.-mondom mosolyogva.Kint voltunk, sehol senki, és leugráltunk a hintáról, a csúszdán fel.le szaladgáltunk. Talán egy éve volt ez.
Ez egy új nap,de a megtört élet még bennem maradt. Itt vagyunk és felejteni próbálok, de nem megy. Féltékeny vagyok az itt rohangáló gyerekekre, féltékeny arra, amilyen boldogok.Féltékeny vagyok a szüleikre, akik mosolyognak. Féltékeny vagyok mindenkire akinek meg volt ami nekem nem. Akármilyen messze menekülök, az emlékeim megmaradnak.
-Hejja-hijja éhes vagyok!-nyögi Kim, majd újra nevet.-De durci vagy.-mondja majd elfordítja a fejét és száját biggyesztve néz rám. Adok neki egy félmosolyt, csak hogy az én nyomorom, ne rontsa el az ő örömét.
-Keressünk valami olcsó hot-dogost.-mondom a vörös hajam piszkálva. Feltápászkodok és körül nézek.Egy hamburgeres gomba bódé van pár méterre. Nem sok pénzünk van már, max. olyan 40-35 dollár kettőnknek együtt.Rámutatok a bódéra, a lány pedig bólint egyet.
Felállunk, és leporoljuk magunkról a füvet és a földet.Szép lassan elindulunk felé.Kim a kezét kitárva forog egyet út közbe, a körülöttünk lévő gyerekek elég furcsán néznek ránk.De őszintén megmondva hidegen hagy.
-Kettő sima hamburgert meg két vizet.-mondom a kiszolgálónak.
-Hat dolcsi ötven lesz.-vágja rá a komor tekintetű, vékony, ráncos nő.
Odanyújtom a pénzt és leülünk egy padra amíg kész lesz.Kim előveszi a telefonját és megnézi hány üzenetet kapott. Megforgatja a szemét, majd rámegy a 12 olvasatlan üzenetére.
-Elég lassan esik le neki, hogy nem megyek vissza.-morogja.-Neked nem üzenget?
-Nekem nincs telefonom.-Ebből a szempontból örülök, hogy nincs.
Kim nagyot lendít majd bedobja a fűbe a telefonját.
-Most már nekem sincs.-mosolyog.